GÉJ vagy NEM GÉJ?

Visszatérés.

Ahogy az utóbbi napokban folyamatosan ízlelgettük ezt a szót, úgy tűnt egyre jobb ötletnek jobb sorsra érdemes, szó nélkül félbehagyott blogunk folytatása, így nem is lehetett más választásunk, mint újra kezünkbe venni a pennát, és folytatni azt, amihez értünk.

A világ ugyanis az utóbbi 2-3 hónapban nem sokat változott, még mindig rengeteg géj és nemgéj dolog sikít azért, hogy felkerüljön a blogra, így valójában nem félünk attól, hogy nem lesz miről írnunk - maximum csak szarabb lesz egy-két bejegyzésünk... :)

De persze a kérdés attól még ugyanúgy ott lebeg mindenki előtt: mi a kiskutyafaszáért hagytuk abba a blog írását? Nos, azt hiszem, nehéz egyértelmű választ adnunk: talán kicsit belefáradtunk, talán kicsit hosszú volt a vizsgaidőszak, talán kicsit beleuntunk abba, hogy KÖTELEZŐ bejegyzéseket kell írnunk - a rajongók ugyanis számítottak ránk, mi pedig nem akartunk csalódást okozni, sajnos azonban mégis sikerült.

Most már mindegy, nem akarunk mentegetőzni, inkább csak leírjuk, hogy mi is történt velünk az adásszünet alatt.

Karringsz az elmúlt két hónapot Tibetben töltötte buddhista szerzeteseknél, akik megmutatták neki a nemgéjség igazi útját, azóta már becsukott szemmel, lábujjaival gépeli a bejegyzéseket. 

Gykr kolléga két hónapos intenzív kutatás során térképezte fel a legújabb sorozatok és játékok világát, és közben persze szorgalmasan jegyzetelt, hogy legyen miből dolgoznia az elkövetkező szép jövőben.

Kidugitt és ignacz nem kispályáztak, szép csendben úgy döntöttek, hogy megcsinálnak egy fesztivált, ami minden bizonnyal rengeteg tapasztalatot ad nekik, amiből bőségesen futhatja majd jobbnál jobb bejegyzésekre is.

Jómagam, szaja, pedig nem is tehetettem mást, mint mesterünk, Paulo Coelho tanácsait követve elmentem egy Útra, hogy felfedezzem önmagamat - hegyeket másztam meg, és tengerekbe süllyedtem le, de legyőztem a bennem lakozó Gonoszt, és most már megtisztulva, a Szeretettől égő Lélekkel látom magam előtt a Célt - minél több király bejegyzés megírását.

Na de elég a szócséplésből, nemsokára jön a hardcore anyag, de addig is egyezzünk meg abban, hogy az alkotói szünet GÉJ, cserkészbecsületszavunkra ígérjük, hogy soha többé nem csinálunk ilyet! TÉNYLEG!
 

 Ez a bejegyzést tele lesz tűzdelve dzsatab videókkal, hiszen csak akkor látjátok a nemgéjséget igazán, ha halljátok (omg milyen mondat ez).  

Zeneszerető bajtársaim, gondolkodjunk el kicsit életünk zenei folyamában hány női énekessel fellépő formációra mondtuk már hogy géj ( igen a szimplán csajos, kommersz blabla stb jelzőket sűrítettem a géj kifejezésbe). Gondolhatjuk jogosan, a Pussycat Dolls, a Spice Girls vagy bármien lányformáció tagjaira és énekeseire, a női szólóénekesekre hogy géjek. Természetesen itt nem a nemi identitásukra gondolok.

NODE, hölgyeim és uraim, van pár képviselője a gyengébbik nemnek, aki bizony minden femininségével és magasabb hangjával a nemgéjség Wonder Womanjévé válik.

Elsőnek kezdjünk kicsit lájtosabb hölggyel, a The Metric frontembere Emily Haines az indie műfaj egyik régi motorosai közé tartozik. Íme a Monster Hospital ami a genre egyik legkevésbé géj száma (igen férfi előadók számait is belevéve).

A rock and roll kemény frontjain ássa a lövészárkot a csodálatos Juliette Lewis, (aki nem elég hogy a Született Gyilkosokban Woody Harrelsonnal szivatta a népeket, és az Alkonyattól Pirkadatigban mexikói vámpírokat mészárolt) és az utóbbi évek egyik legnemgéjebb rockformációjában szerepel. A Juliette and the Licks annyira tősgyökeres és eredeti rockot játszik hogy azt öröm hallgatni. Bon Apetit: 

Harmadik példának a hardcore szerelmemet szeretném felhozni. Candace Kucsulain olyan erővel robban be az agyadba és a zsigereidbe hogy lever a lábadról. A nemgéjség egy olyan dimenziójában lebeg ahova sok férfitársunk sem jut el életében. 

Ezek után mind láthatjuk hogy epikus játékélmény női frontember mellett dönteni, és nemelég hogy remek a hangjuk még szép látványt is tudnak nyújtani, ami lássuk be egyáltalán NEMGÉJ.

 A képregények nincsenek megbecsülve társadalmunkban, ez tény. Sokan gyerekes ostobaságnak tartják őket, az amerikai kultúra egyfajta "termékének", amit mi itt Európában nem is igazán érthetünk meg, és maximum csak arra tartják méltónak őket, hogy a metropol és a Blikk utolsó oldalán "nevethessünk" rajta egy kicsit. 

Ha egy kicsit túllépünk a sztereotípiákon, akkor egészen megdöbbentő dolgokat fedezhetünk fel a képregények világában - túl az újságok hátsó oldalán és az EGYMILLIÓ szuperhősös képregényt találhatunk, amelyek nem gyerekeknek szólnak és igenis komoly olvasmányt jelentenek - csak éppen az átlag magyar kb. soha nem találkozik ilyenekkel. 

Nem mintha én annyival különb lennék, hiszen mondjuk két évvel ezelőtt én sem tudtam volna sokkal többet a papíralapú képregényekről (a webcomicokról most ne beszéljünk, az egy teljesen másik műfaj), de az utóbbi időkben több olyan képregénybe belefutottam, amik igazi, más műfajoknál nem tapasztalt "játékélményt" okoztak számomra. 

Itt van példának okáért a talán kicsit ismertebb Dilbert, ami csak és kizárólag az üzleti élet és a vállalati életstílus rendkívül humoros és elképesztően cinikus kivesézésével foglalkozik - idővel olyannira megtetszett, hogy nemcsak az internetes archívumot olvastam végig, de még az amazonról is megrendeltem 3 kötetet, ami BÁRMIKOR bármilyen helyzetben megnevetett és remek időtöltésként szolgál.

(Ja és igen, a papíralapú képregény valóban kihozza az emberből a gyűjtőszenvedély ősi ösztönét.)

De a képregények természetesen nem ragadnak le a humornál és a szuperhősöknél, hiszen másik személyes kedvencem, a Walking Dead című sorozatnak alapul szolgáló Walking Dead (megdöbbentő) képregény tulajdonképpen egy zombi-apokalipszist dolgoz fel rendkívül "életszerűen", több, mint 80 kiadás óta rendületetlenül. A képregény nem csak zseniálisan megírt, elgondolkodtató és izgalmas, de olyannyira magával ragadó, hogy gykr kollégával párhuzamosan 2 napig keresztül nem csináltunk semmit azon kívül, hogy átrágtuk magunkat 6 évnyi zombiinvázió kalandjain. 

És az ember azt hinné, hogy ennél atipikusabb témát nem is lehetne választani, pedig de: a Scott Pilgrim-film alapjául szolgló Scott Pilgrim-képregénysorozat 20-as éveikben járó fiatalok lődörgésével, szerelmi életükkel és mindennapjaival foglalkozik - azt hinné az ember, hogy egy ilyen képregényt olvasgatni nagyon géj dolog, de valójában nem: humoros és magávalragadó játékélmény - aki nem hiszi, járjon utána. :)

Elnézést kérek a mai posztért olyan szempontból, hogy ez egy ilyen személyes ömlengés volt, és persze ki szeretném hangsúlyozni, hogy én vagyok a gyökér, hiszen a két utóbbi képregényre csak azért akadtam rá, mert nemrég készült el film/sorozatváltozatunk, de hát ez van, a véleményem már megvan: a képregények NEM GÉJek!

Ui: Ha valakinek megjött a kedve a képregényolvasáshoz, akkor bármelyik torrentoldalon "még véletlenül sem tudja megtalálni egyik képregényt sem"! :)

Mivel itt a GVNG szerkesztőségében csak és kizárólag elképesztően lusta majmok ülnek, mindig nagyon örülünk, ha vendégszerzők keresnek meg minket, hiszen nem csak hogy nem kell dolgoznunk aznap, de mindig igazán minőségi cikkeket kapunk. A mai bejegyzést Dwayne Hoover-től kaptunk, aki egy rendkívül aktuális és idegesítő problémára hívta fel a figyelmet - ugye, hogy mindenkinek van x darab ilyen ismerőse? :) 

Üdvözlök mindenkit az első vendégbejegyzésemmel!

Annak ellenére, hogy már elég sok szórakoztató és hasznos blog látott már napvilágot, eleinte eléggé ódzkodtam a kommunikáció e formájától. A bloggereket erősen forever alone arcoknak képzeltem el, akik mivel nem tudnak senkihez se beszélni ezért mindenkihez beszélnek. Hosszas mérlegelés után, fel kellett adnom az elveimet, amikor olyan témával találkoztam, amely fájdalmasan blog-bejegyzésért kiálltott!

Közösségi oldalakon(Facebook, Iwiw, Myvip) posztolni, kommentelni, kép aláírást készíteni angolul, úgy hogy nincsenek külföldi ismerőseid eszméletlenül GÉJ!

Mindenki találkozott már ilyen bejegyzésekkel, amelyek teljesen hétköznapi dologról szólnak, egyértelműen nem a külföldön megismert haveroknak és a csak angolul beszélő huszad-unokatestvérnek szólnak, mégis valamilyen furcsa okból angolul, esetleg más külföldi nyelven íródtak.

Egy példa:

Külön fájdalom egy magyarul folyó beszélgetésben az angol válasz. Nem féltékenységből írom ezeket a sorokat, bennem is élénken él még az érzés az első sikeres nyelvvizsga után, de ez akkor is műmájer, fölösleges, gyökér dolog. Példa:

Nem akarok hosszan nyivákolni a magyar nyelv védelmében, ennek a posztnak nem ez a lényege és eléggé messze is vinne, mégis az angol nyelv ilyen erőltetett használata igen idegesítő tud lenni!

Ha valakit még nem győztem volna meg, íme egy igazán elrettentő példa:

Mi történik ha ez tünet találkozik az angol nyelv nem ismeretével és a teljes idiotizmussal?

Íme, ezt a régi gyöngyszemet szántam utolsó érvnek, szerintem mindenkit meggyőztem, hogy szükségtelenül angolul posztolni közösség oldalakon GÉJ!

Dwayne Hoover voltam, köszöntem a lehetőséget!

 Egyik barátom mutatott egy képet és annak alapján jutott eszembe ez a téma.

Tehát az alaphelyzet: lakatlan szigeten, eltévedve stb két férfinek megkell tartania/osztania a testmelegét. Na ilyenkor mi a teendő? Mindennél fontosabb a túlélésünk? Mennyi az az idő, vagy mekkora az a veszély amitől nem éreznék furcsának a jelenlévők hogy összebújva fekszenek? 

Szal nemtudom ti hogyvagytok vele, de emlékeztek a How I Met Your Mother 2.évadjának autós részére, amikor Marshall és Ted összebújtak hogy nefagyjanak meg. Én ezt teljesen helyénvalónak éreztem, mert lehet kicsit géj valaki hogy túlélje az ien helyzeteket. 

Azon gondolkodtam hogy vajon Bear Grylls a hugyivás, a teve gyomrába mászás és a hernyóevés után, összebújt e volna az operatőrrel? 

Node a kép, tehát itt ez a furcsa helyzet, hogy mennyire lépjük át a géjségi határainkat vészhelyzetben? A képen szereplő úriemberek úgy döntenek, inkább lesznek géjek egyszer, és nemgéjek egy életre utána. Jogosan.

Sajnos bekell vallanom, ha meglátja valaki az bizony GÉÉÉÉJ!

(de inkább éljetek túl gyerekek! egy géj moment a sok nemgéj mellett NEMGÉJ!)

Igen, ismét a facebook egyik hozadékát fogjuk méltatni a blogon, nem először, és valószínűleg nem utoljára.

Az ügy apropója pedig az, hogy ma, a könyvtárban tanulás helyett közben picit úgy döntöttem, hogy megtartom a havonta esedékes ismerősvisszajelölgetéses szeánszomat, amikor is ismét szembe találtam magamat az unatkozó PR-esek és marketingguruk legértelmetlenebb gyermekével: a facebook bottal. Volt belőlük mindjárt 8, hogy ne unatkozzak.

 Alapvetően nem nagy művészet megismerni őket, ugyanis a recept mindig egyszerű: egy egyetemre jár veled, de még életedben nem láttad, rohadtsok közös ismerősötök van, de igazából senki nem tudja megmondani, hogy miért jelölte vissza, és elképesztően jól néz ki, vagy legalábbis a megfelelő testrészei ideálisan vannak fényképezve a profilképén (lásd a mellékelt ábra - tipikus bot profilkép), más képe pedig nem nagyon akad, legfeljebb azoknál, ahol a képeket is Google kománk segítségével okosította a készítőjük.

No de ebben mi a géj - kérdezhetnénk, amire a választ a visszajelölés aktusa után kapjuk meg. Ezek a kis barátaink ugyanis arra lettek kitalálva, hogy a gyanútlan fiúk-lányok visszajelölik őket, majd onnantól kezdve ész nélkül küldik a különböző szarabbnál szarabb bulik, rendezvények, termékek bemutatóinak a meghívóit, hogy a news feedünk és az eseménylistánk úgy nézzen ki, mint Kurszk '43-ban. Viszont a céljukat pont emiatt az ész nélküliségük miatt nem érik el, ezért is kell egy-egy ilyen módon hírdető csoportnak újabb és újabb botokkal próbálkoznia, mivel ha valaki így hányja az eventeket mint barátaink, akkor pillanatok alatt törlődik az ismerősök közül.

Ezeket -az ész nélküliséget és azt a tényt, hogy még meg sem éri működtetni őket - mérlegelve szerintem egyértelműen, és kétséget kizárólag megállapítható, hogy a facebook botok GÉJek.

Sajnos elég ingerszegény környezetben töltöm mostanság a mindennnapjaimat, így a felmerülő témalehetőségek is elég szűkösek lennének, ha nem tölteném a napomnak ijesztően nagy részét azzal, hogy tanulás helyett inkább fasságokat olvasgatok az internetzen. 

Az internetböngészés egyik legelcsépeltebb része a különböző YouTube-videók bámulása, amelyek az eseteknek csak elhanyagolható részében igazán szórakoztatóak, kivéve persze ha mémekről van szó, mert akkor (szinte) mindig. Pontosan erre, a videó mint műfaj ellaposodására figyeltek fel az okosok az utóbbi időszakban, és sorra alkották meg a kreatívabbnál kreatívabb videóikat a hozzáértők - azonban a kreativitás már nem a videón belül, hanem azon kívül, a felhasználónál jelent meg.

Itt már világosan látszik a tétel: csinálj valami vicceset + tedd interaktívvá + ??? = PROFIT.

De tényleg. A legegyszerűbb verzió a Youtube-videók egymásra linkelhetőségének bevezetésével vált lehetővé, elkészültek a klasszikus kalandjátékok videós megfelelői, ahol a döntéseinknek megfelelően folytatódik a videókban kibontakozó történet. Álljon itt egy zseniális példa, amelyben egy zombis-pizzás kaland főszereplőjévé válhatunk:

Előbb-utóbb aztán el kellett jönnie az időnek, amikor az interaktív videó tulajdonképpen túllép a videó keretein, megjelent a sokak által ismert "NSFW: a hunter SHOOTS a bear" kisfilm, ami gyakorlatilag egy kívánságműsort valósított meg, hiszen a vadász és a medve szó szerint azt csinálja, amit én, a mezei user, mondok neki. Ha nem ismeritek, próbáljátok ki mindenképpen!

Végül essen szó az én személyes kedvencemről, amit egészen MA DÉLELŐTT óta ismerek, de azóta olyan mélyen a szívemhez nőtt, hogy nem hiszem, hogy valaha tudnék nélküle létezni. Miről is van szó? A következő videó valójában egy online zongora, amivel olyan, zeneileg abszolút esélytelen gyermekek, mint én, is óriási sikerélményeket tudnak elérni. (Tudom, az internetz tele van virtuális hangszerekkel, de azok még sem egy youtube-videóban érhetők el). A következő videóhoz tehát jó szórakozást, vétek lenne nem kipróbálni, hogy milyen tehetséges is valójában az ember ezen a hangszeren.

Mivel igazán jó fej vagyok, mellékelek egy-két király "kottát", amit a kommentekből loptam:

Star Wars Theme
333-153-153-777-853-153 

Örömóda
334554321123322 334554321123211 2231 23431 23432125 334554321123211

Linkin Park - In the End
2-66-4-333-34-2-66-4-3

Tiesto - Adagio for Strings
888888 77 88 99 77 88 99 88 99 00
(Ha nem lenne világos, a számbillentyűkkel irányítjuk a hangokat)

Na, ugye, hogy mennyire király volt? AKAROK. Még sok ilyen NEMGÉJ interaktív videót!

 A mai bejegyzés megírásának ötlete a reggeli szerkesztőségi megbeszélésen kezdődött, ahol hogy hogy nem, valamiért felmerült az, hogy az sms-ek népszerűsége már nem az igazi - és egy kis tanulás helyetti továbbgondolással azonnal ki is dolgoztam az elméletemet, amely kivételekkel és alkivételekkel együtt minden sms-ekkel kapcsolatos szituáció géjségére választ ad.

Na, tehát, az alaptételünk szerint sms, mint kommunikációs forma géj. Kommunikációnkat két típusra oszthatjuk: előfordulhat, hogy valami komoly dolgot akarunk megbeszélni a lehető leggyorsabban, illetve előfordulhat, hogy valami fasságot akarunk megosztani valakivel - természetesen sietség nélkül.

Nos, ha jobban belegondolunk, mindkét funkció ellátására van jobb eszköz: ha sürgős, akkor telefonáljunk, ha pedig fasságot akarunk megosztani, ott van az internet, ami az ingyenes mobilfészbuknak köszönhetően teljesen költségmentes bármilyen fasság költségmentes megosztására.

Sőt, ki is bővíti az sms funkcióját azzal, hogy a több ember számára is potenciálisan vicces mondanivalónkat kiposztolva azt több ember láthatja ingyen és bérmentesen (szemben azzal, ha mindenkinek sms-t küldenénk), míg az inside joke-ot elég csak privátban elküldeni, és garantáltan hamarosan célbatalál. 

Elismerem, hogy érvelésem nem teljesen általános, hiszen nyilvánvalóan létezhetnek olyan szituációk, amikor (MÉG) az sms küldése elfogadott és egyben NEMGÉJ dolog is, álljon most itt ez a rövid, ámde mindenre kiterjedő felsorolás:
1. ha fasságot küldünk, és tudjuk, hogy a másik fél nincs és nem is lesz a közeljövőben netközelben
2. ha fontos megbeszélnivalónk van, és tudjuk, hogy a másik fél nem tud beszélni (órán van, stb.)
3. ha írásos információt (pl. igazolványszámot, neptunkódot) akarunk eljuttatni a másik félnek
4. ha valamit közölnünk kell valakivel, de nincs kedvünk hallani a hangját
5. végül, de nem utolsósorban (az sms-forgalom kb. 83%-át ezt teszi ki), ha nyomolunk, nyomulni akarunk, nyomultunk valakire, vagy esetleg éppen kapcsolatban vagyunk vele.

A szövegértelmezési problémákban küszködőknek, íme egy egyszerűbb verzió:

Megjegyzés: igen, az ünnepi köszöntők nem véletlenül maradtak le a felsorolásból. Az SMS, legalábbis részben GÉJ.

Szeretném ezt a postot egy etimológiai okfejtéssel kezdeni. Nem sokan tudják, de a „géj” szót évszázadokkal ezelőtt az angol nyelv „gay” szavából vettük át, és kezdtük magyarosan először „gáj”-nak írni, majd ahogy a nemzedékek váltották egymást – lehet, hogy először épp egy elírás folytán- a gáj-ból lett géj. A szó eredeti jelentése szerint egy az adott illető homoszexuális beállítottságára utaló jelző volt.

A kis bevezető segítségével könnyen értelmezhető a cím, vagyis ha hím nemű vagy, egyértelműen NEM GÉJ dolog a piros lámpánál megállva a kocsival csókolózni a bomba nővel. A postot eredetileg csak az autóban való smárolásról akartam írni, de aztán rájöttem, hogy mennyi minden finomság lapul még ebben a témában.

srácok, így ne…

Az autó olyan hihetetlen NEMGÉJséget tud kölcsönözni dolgoknak, hogy már el sem tudom mondani. Gondolom ti is el-el járogattok moziba. Na, mostanában a mozik műsorán levő filmek nagy többsége szar. Pl.: Arthur 5, Shrek 9 és hasonló géjségek. Viszont!!! És itt jön a baróság: Képzeld el, hogy mindezt egy autós moziban nézed meg! Hát mennyire NEMGÉJ már?? Szar a film? Csinálj mást! Mondjuk a nőt!

És itt már át is evezhetünk egy másik témára: Szex az autóban. Én személy szerint nem annyira pörgök a dologra. Kicsi a hely és szerintem rohadtul nem kényelmes. Viszont ott van ugye a motorháztető… Aki leleményes sok mindent kitalálhat…

Mindezekből annyira sok minden következik még, hogy be sem tudnám fejezni, (pl., hogy ebből következően a kamionosok, autóversenyzők, taxisok mennyire nem géjek) szóval inkább gyorsan lezárom, és kijelentem:

 Autóban nőzni nagyon NEMGÉJ!

 Mivel én nem cigizem, kitörő örömmel fogadom mindig a passzív dohányzásomat csökkentő határozatokat. Pár nyugat-európai országban már megjelent a címben szereplő szankció (pl Nagy-Britannia, Spanyolország) amit annyira várok hogy elérjen végre hozzánk is.

Bocs dohányosok, tudom élvezitek az átláthatatlan füstöt meg hogy mindenki fulladozik mellettetek, de mennyire jólenne már ha néha kapna levegőt is az ember mikor elmegy kocsmázni pl. Elképesztően vicces látvány volt Londonban, amikor a pubok előtt EGYMILLIÓ ember italozott a -5 fokban.

Jópár kisbarátom szokott remekül szórakozni amikor abból áll az estém, hogy fújom magam elől a füstjüket .D Ez mind szép és jó, de képzeljétek csak el, hogy isszátok az akármiteket, vagy esztek vmit egy étteremben, és nem zavar hogy mögötted Jürgen és Inke a német turisták pöfékelnek vidáman.

Az egészben az is idegesít hogy attól függően mennyire rugok be, a végén még énis elszivom az 1-1 occasional szálat, amit meg nagyon nem szeretnék, és remélhetőleg eltudnám kerülni hogyha kinn cigiznének az utcán a népek.

Egyetlen géj dolgot tudnék felhozni ebben a témában, hogy már ígyis úgyérezhetjük magunkat, mi nemdohányzók mint Rachel a Jóbarátokban, amikor mindig kimaradt a beszélgetésekből mert nem bagózott. Elképesztően FOREVER ALONE-nak érezném magam ha egyedül kéne söröznöm 10 percenként mert mindenki kiment cigizni.

 Úgyhogy mondjuk ki, ha betiltják a dohányzást a zárt közterületeken az NEMLESZGÉJ.