A tegnapelőtti duplabejegyzés sikeréből kiindulva ma is egy kettős természetű témát néztem ki célpontként, ám mivel jobban esik a kís szivünknek, ha két bejegyzés van egy nap, és nem egy, ezért külön-külön tárgyalunk rólunk.

Tegnap éppen a Saturnban vásároltam, amikor csacsi öreg fülhallgatóm felmondta a szolgálatot (összeesküvés-elméletekben hívőknek azért van itt táptalaj), így gondoltam, veszek egy low-cost darabot magamnak ott helyben.

Direkt gyártják úgy őket, hogy a zsebben automatikusan összegubancolódnak?

Hamar találtam is egy fülest 1000 forintért, meg is vettem, kifogástalanul működik - de a kérdés ott motoszkált bennem, ki a franc vesz FÜLhallgatót 10-15 000 forintért (a polcok tele voltak velük!), amikor az egy fogyóeszköz?

Én elhiszem, hogy nyilván lehet vigyázni rá, de azért akkor is: egy fülhallgató elkallódik, elszakad, elhasználódik - ebben az esetben pedig ugyanannyit fog érni, mint egy 1000 forintos füles: semennyit.

Tétel bizonyítva.

Most lehetne itt magyarázkodni arról, hogy mennyivel jobban szól rajta a zene, de ez nem kifogás: a mindennapi háttérzajban mp3-at lejátszva nem hiszem, hogy bármekkora különbséget lehet észlelni a sima és a csúcsmodell között.

Aki meg igazán minőségben akar zenét hallgatni, az pedig nehogy már fülhallgatót vegyen, ha ott van a fejhallgató, amit pontosan erre találtak ki... (folytatása következik)

A gondolati sort itt egyelőre megszakítjuk, és kimondjuk, hogy a drága fülhallgató GÉJ.