A GVNG nagy szeretettel fogad vendégposztokat is - már korábban is publikáltunk remek olvasói bejegyzést - így nagy örömmel közöljük a következő elemzést is, eszgbr tollából.
A téma nem is lehetne aktuálisabb, egész Magyarország a pénteki svéd-finn mérkőzés lázásban ég, de hát géjeztünk már mi le népszerűbb dolgokat is, úgyhogy csak annyit tennék hozzá a poszthoz, hogy HATERS GONNA HATE.
(Ja, meg annyit, hogy a szerkesztőség nem feltétlen ért egyet mindennel, ami az alábbi posztban megjelenik.)
A magyar foci borzasztó. Így van ez ma, így volt ez húsz éve is, a magyar foci azóta rohad, amióta létezik.
A magyar bajnokság mérkőzései egyszerűen nézhetetlenek. A csapatok kétballábas megélhetési „labdarúgók” gyűjtőhelyei, aki egy egyenest tud rúgni a labdába az rögtön eligazol külföldre. Itthon tényleg csak a legalja marad, kiegészülve az afrikai és nyugati sokadik ligás amatőrökkel. Így nem csoda, hogy a minden szépséget, izgalmat és iramot nélkülöző bajnokikra jóérzésű ember nem fanyalodik rá. Van már úgyis 6-7 sportcsatorna, mindenki ízlés szerint válogathat a színvonalas nyugati bajnokságok mérkőzései közül.
Normális ember meg meccsre végképp nem jár, aki esetleg mégis valamelyik lepukkant stadionunkban szeretné eltölteni a néhány szabad hétvégi óráját, annak a környékbeli késdobálókban szocializálódott „szurkolók” biztosan elveszik a maradék kedvét. Sőt, ezek a huligánok a békés – amúgy a meccseket messze elkerülő – lakók életét is megkeserítik, egy-egy Fradi-Újpest meccs előtt/alatt/után egész kerületeket amortizál le az olcsó szesztől megrészegült orkhorda.A magyar futballban tombol a dilettantizmus. Ez leginkább az edzői karon mérhető le, akik egy 20-25 fős belterjes közeget alkotva egymás kezébe adják az öltözők pudvás kilincseit. Magyarországon semmilyen következménnyel nem jár, ha egy edző megbukik egy klubnál, hetek, de leginkább haverok kérdése, mikor ülhet le egy másik kiesőjelölt csapat kispadjára. Nem tanulnak a hibáikból, nem tanulnak az eredményesebb kollégáktól. Amikor pár éve a sportág történetének egyik legnagyobb edzője, Sir Alex Ferguson hazánkba látogatott, az előadása után a meghívott magyar szaktekintélyek egyetlen kérdést sem tettek fel neki a szakmával kapcsolatban. Ők mindent tudnak már.
A szakmaiatlanság sajnos már átterjedt a szakújságírásra is, legendás sportnapilapunk mára a Blikk és társai szintjére süllyedve táplálja a hazai bulvárverklit, rengeteg cikkükben olyan helyesírási hibák tobzódnak, amilyeneket egy harmadik osztályos sem követne el. Egyetlen pozitívum, hogy az internetes oldaluk már támogatja a számos színvonalas szurkolói blogot. A Képes Sport, Sztársport és hasonló Bravo utánzatokról inkább nem is írok semmit.
A magyar futball a mutyizás Csimborasszója, bár már mindenki hallott a pénzmosásról, az ingatlanspekulációról és persze a sportfogadással egybekötött bundázásról amik féregként fúrják magukat a sport rothadó testébe, természetesen bizonytani senki nem tudja ezeket.
De mivel is lehetne jobban bizonyítani egy ország labdarúgásának színvonal(talanság)át, mint a nemzeti válogatott szereplésével. 25 évvel a magyar futball Mohácsaként elhíresült irapuatoi vereség után felnőtt válogatottunk még mindig nem jutott ki egyetlen Európa vagy Világbajnokságra sem. Azóta egy egész generáció nőtt fel a kilátástalan harcon amelyet az aktuális selejtezőcsoport negyedik helyéért vívunk, kérészéletű fellángolásainkat olyan kijózanító vereségek követték, mint a Máltától vagy Moldovától elszenvedett csapások.Most épp soha nem látott magasságban szárnyalunk a teljesen értelmetlen FIFA-világranglistán, de nagy összegben senki ne fogadjon rá, hogy meglesz a pótselejtezőt érő második hely. Mi persze ennek is tudunk örülni és közben olyan számomra meghökkentő cselekedetekre ragadtatjuk magunkat, mint, hogy meghívjuk egy gálameccsre a 25 évvel ezelőtti szovjet válogatott játékosait, hogy együtt ünnepeljék velünk a negyedszázada történt mexikói katasztrófát.
A magyar foci GÉJ.
Utolsó kommentek